Romániai munkára ítélte három dolgozóját egy francia vállalat
2005. április 28. 11:51, utolsó frissítés: 11:51
A kirúgás és a romániai munkavégzés között kellett választania a francia Sem Suhner de Schirmeck transzformátor-tekercseléseket gyártó vállalat kilenc dolgozójának. A cég április elején azt javasolta, vállalják el a napi nyolcórás munkát egy romániai gyárban havi 110 euróért, ha el akarják kerülni a leépítést. Franciaországban 1300 euró a minimálbér.
"Ebben az ágazatban muszáj felvennünk a versenyt a kelet-európai és az ázsiai konkurenciával, máskülönben elfogynak a megrendeléseink" – nyilatkozta a vállalatigazgató, Michel White. A CFDT acélipari szakszervezet regionális elnöke, Alain Brignon botrányosnak minősítette az ajánlatot, bejelentve, a kilenc alkalmazott inkább a felmondás mellett döntött. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását