Szirénázó kerékpárokat kapnak a szilágysági rendőrök
2005. április 27. 13:02, utolsó frissítés: 13:16
Zajtalan kerékpárokkal lepik meg ezentúl a tyúktolvajokat a Szilágy megyei rendőrök – jelentette be a megye kapitánysága. A közlemény szerint minden községi rendőrőrs egy darab mountain bike szolgálati biciklit kap – kivétel Nagyilonda, ott két járgány jár a rend őreinek.
A kerékpárt lopásgátló lánccal, szerszám- és irattartó táskával, duplafelnivel és szirénával látják el, mindezt azért, hogy a "forgalomban feltűnő legyen". Egy bringa ára körülbelül hárommillió lej. A rendőrség szerint az sem elhanyagolható, hogy a kerekező rendőrök egészségi állapota vélhetően javulni, testsúlyuk pedig csökkenni fog. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását