Budapest: fegyverrel őrzik az érettségi feladatsorokat
2005. április 13. 16:43, utolsó frissítés: 16:43
Megerősített fegyveres szolgálat védi szerdától azt a budapesti épületet, ahol a kétszintű érettségik feladatsorait őrzik, miután egy napilap közzétette annak helyszínét – közölte az oktatási tárca.
A Magyar Nemzet azt írta: a bárki számára hozzáférhető Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy egy XXII. kerületi telepen őrzik az idei érettségi feladatlapokat. A lap fotót is közölt arról, melyik épületben őrzik az idei tételeket.
A minisztérium közleményében utal arra, hogy a korábbi években is őrizték az elkészült feladatlapokat, "de eddig nem volt szokás a helyszínt bemutatni". A napilap közlésével nem a feladatok kerültek nyilvánosságra, csak az a helyszín, ahol a feladatlapokat őrzik.
A minisztérumi közlemény kitér arra, hogy a kétszintű érettségi írásbeli feladatlapjai az eddig megszokottnál jóval terjedelmesebbek, diákonként és tantárgyanként is füzetnyi méretűek. Az akár százezres darabszám miatt a feladatsorokat jóval korábban el kellett készíteni, időben le kellett gyártatni, csomagoltatni, és a biztonságos tárolásról és őrzéséről gondoskodni. (mti/nol)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását