Beteltek a kolozsvári temetők
2005. március 22. 12:35, utolsó frissítés: 12:35
A kolozsvári polgármesteri hivatal illetékesei szerint szinte teljesen betelt az összes temető, ezért a helyhatóság a Monostor lakónegyedben levő temető kibővítését tervezi. Hétfőn a város polgármestere, Emil Boc közölte, hogy a városi tanács felfüggesztette a szóban forgó temető bővítéséhez szükséges telekcseréket.
– Tudatában vagyok annak, hogy a telekcserék vonatkozásában komoly rendellenességek voltak, ezért bírósági úton kisajátítjuk majd a földeket – mondta Boc. Ugyanakkor az elöljáró reményét fejezte ki, hogy egyes esetekben sikerül megegyezni a tulajdonosokkal. – Ha nem, akkor találkozunk a törvényszéken – mondta, kitérve arra, hogy feltétlenül szükséges a temető bővítése. Reméli továbbá, hogy az esetleges perek őszig befejeződnek. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását