Százéves fegyvereik miatt sztrájkolnak a görög börtönőrök
2005. március 21. 12:52, utolsó frissítés: 12:52Leginkább csak régiségkereskedők lennének boldogok a szóban forgó forgópisztolyokkal, amelyek csaknem százévesek, még 1911-ből származnak, az Egyesült Államok lovassága(!) használt ilyen pisztolyokat. A görög börtönőrök mostanra már nagyon megelégelték, hogy a rabok egyáltalán nem rettennek meg revolvereiktől, ami nem csoda, mivel biztonsági szakértők azt tanácsolták, hogy az őrök saját testi épségük érdekében nehogy lőni próbáljanak pisztolyaikkal, ez pedig az elítéltek fülébe is eljutott. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását