Szívbetegség jele a merevedési zavar
2005. március 11. 13:22, utolsó frissítés: 13:22
A merevedési zavar (erektilis diszfunkció) a szívbetegség korai jele: önálló kockázati tényezőként előre jelezheti annak kialakulását, illetve következtetni enged súlyosságára - hangzott el számos vizsgálat eredményeire hivatkozva az European Society for Sexual Medicine éves kongresszusán 2004 decemberében Londonban.
A témában első, 2000-ben publikált görög kutatás adatai szerint majdnem minden negyedik erekciós zavarral küzdő férfinak angiográfiával igazolható, de tünetmentes koszorúér-betegsége van, ami jelentősen felülmúlja az átlagnépességre jellemző 4 százalékos gyakoriságot. Egy 162 fős olasz vizsgálat pedig megállapította: krónikus angina, illetve többér-betegség esetén a páciensek 66, míg egy ér érintettsége esetén 18 százalékának van merevedési zavara.
Egy másik, 860 középkorú férfi bevonásával végzett olasz vizsgálat a dohányzás kóroki szerepét igazolta: az erektilis diszfunkcióban szenvedők 40 százaléka volt erős dohányos, szemben a kontrollcsoport 4 százalékával. (origo)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását