Megkezdődött a 36. Magyar Filmszemle
2005. február 02. 11:13, utolsó frissítés: 11:13
Bár a hivatalos megnyitó csak szerdán lesz, már kedden megkezdődött a 36-ik Magyar Filmszemle. Az első napon dokumentumfilmeket vetítettek. A filmszemlén összesen 24 játékfilmet, 42 dokumentumfilmet, valamint 36 kísérleti és kisjátékfilmet mutatnak be. A jegyek többsége már elővételben elkelt.
A szervezők arra számítanak, hogy körülbelül 40 ezren lesznek kíváncsiak a magyar alkotásokra. A zárónapon bemutatják Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét is, igaz csak a meghívott vendégeknek, zárt ajtók mögött. (rtlklub)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását