Női úszódresszek ellen tüntettek
2004. november 30. 14:53, utolsó frissítés: 2004. december 01. 16:39
Közel kétezren tüntettek a bangladesi Chandpur utcáin egy úszóverseny ellen, miután a 10 kilométeres távon induló négy hölgy ruházata felháborította az iszlám vallás híveit.
"A dresszek túlságosan sokat mutatnak a nők testéből, ami nem megengedett dolog" – érvelt Khawja Oliullah, a demonstráció egyik főszervezője.
Az ázsiai ország szigorú törvényekben szabályozza a nők életét, ennek ellenére néhány még radikálisabb iszlám csoport olyan szankciót is bevezetne, hogy a gyengébbik nem képviselői egyáltalán ne sportolhassanak.
A hónap elején női futballtornára is sor került Bangladesben, míg röplabdában, kézilabdában, úszásban, cselgáncsban és karatéban már korábban megtörtént az áttörés. Júliusban ugyanakkor három fundamentalista csoportnak sikerült meghiúsítania az első alkalommal kiírt női birkózóbajnokság lebonyolítását. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását