2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Áramütéssel fokozható az agy teljesítménye?

2004. október 28. 11:12, utolsó frissítés: 11:19

Kétezred amper áramerősséggel (nagyjából ennyivel megy egy digitális óra), már 20 perc után számottevően javulnak verbális képességeink – derül ki az Amerikai Egészségügyi Hivatal (NIH) legújabb kutatásából.


A kísérlet során 103 önkéntes koponyájára helyeztek elektródákat, majd húsz percen keresztül gyenge áramot vezettek ezekbe. A delejezést előtt és után megkérték a résztvevőket, hogy minél több, egy adott betűvel kezdődő szót mondjanak másfél perc alatt. Meglepő módon míg a behatás előtt átlag 20 szót soroltak fel, utána (egy másik betűt választva) 20 százalékkal több szó jutott eszükbe. Kisebb áramerősségek esetén ilyen különbséget nem találtak a kutatók.

A jelenség magyarázata még ismeretlen, de az idegtudósok feltételezése szerint a fenti esetben a gyenge áram jótékony hatást fejtett ki a prefrontális agykéregre. Az áram hatására feltehetően a szóképzésben résztvevő agyterület sejtjeinek elektromos jellegzetességei megváltoznak, a végeredmény pedig hatékonyabb működés lesz. (national geographic)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS