Mégsem lesz európai szupervonat
2004. október 21. 14:24, utolsó frissítés: 14:24
Németország, Franciaország és Olaszország felhagytak a nagy sebességű szupervonat tervével, mert túl sok technikai akadályba ütköztek volna a projekt megvalósítása során. A Die Welt szerint az új, nagy sebességű vonat megvalósításakor közel 10 ezer technikai kérdés vetődött fel, amiből 500-at semmiképp sem tudtak megoldani.
A Deutsche Bahn szerint az egyik fő gond az volt, hogy francia SNCF Európa-szerte “terjesztette” volna saját TGV-gyorsvonatát, de hazai piacát nem nyitotta volna meg a versenytársak előtt. A szupervonatot német, francia és olasz nagysebességű vonatok komponenseit felhasználva tervezték és valósították volna meg. (euro.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását