Beváltak a hargitai kartonrendőrök
2004. október 20. 10:51, utolsó frissítés: 10:51Cezar Asandei, a Hargita Megyei Közlekedés-rendészet vezetője elmondta, a rendőrbiztost, vagy járőrkocsit ábrázoló kartonmakettek jelentős mértékben hozzájárulnak a túlzott sebesség miatti balesetek megelőzéséhez. Majd hozzátette, nagyon sok sofőr azt hiszi, valódi rendőr áll az út szélén. "A maketteket sokat használjuk éjszaka, a sofőrök pedig fékeznek, ha megpillantják őket", mondta Asandei. Végül hozzáfűzte, a kartonmakettek közelében igazi rendőrjárőrök is szolgálatot teljesítenek. A közlekedésrendészet vezetője szerint a Hargita megyei utak mentén 10-15 karton-rendőrt helyeztek el, a következő félévben további ötven hasonló makettet kívánnak használni. (MobilPress)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását