Ingyen-mozi nyílik Kézdivásárhelyen
2004. szeptember 28. 16:24, utolsó frissítés: 16:24Tegnap délután érkezett meg Budapestről a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Háznak adományozott, több mint egymillió forint értékű, modern mozirendszer, melyet az anyaországi Uránia Filmszínház ajándékozott a városnak. A projektoros filmvetítés állandó helyszíne a Vigadó kiállítóterme lesz – tájékoztatott a jövő hónapban induló filmklub vezetője, Damó Csaba tanár, aki elmondta: az októbertől ingyenesen működő mozgóképszínház hivatalos megnyitójára október 9-én kerül sor. Az átadáson részt vesz Cselényi László, a budapesti filmszínház vezérigazgatója, valamint a szentendrei önkormányzat képviselete. A filmestek első programpontjaként Antal Nimród többszörös nemzetközi díjnyertes filmje, a Kontroll című, 2003-as magyar kultuszfilm kerül a vászonra. (mixfm)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását