Szövetet ültettek át a szájból a szembe
2004. szeptember 20. 10:41, utolsó frissítés: 10:41
Az Osaka Egyetem orvosai négy Stevens-Johnson szindrómában szenvedő betegen alkalmazták az új eljárást. Ez a fájdalmas betegség általában mindkét oldali szaruhártya elhomályosodásával és a szem szárazságával jár.
A szaruhártya pótlására általában a másik szem szaruhártyájából nyernek sejteket, ezeket laboratóriumi körülmények között tenyésztik, majd beültetik a beteg vagy sérült szembe. Holttestekből származó szaruhártyát is felhasználnak a pótlásra. Ezek a módszerek azonban elsősorban akkor alkalmazhatók, ha csak az egyik szem érintett.
Az orvosok Dr. Kohji Nishida vezetésével 3 mm oldalhosszúságú négyzeteket távolítottak el a betegek szájnyálkahártyájából, az orcák (pofák) belső oldaláról. Ezeket tenyésztőtálban növekedni hagyták, majd speciális alacsony hőmérsékletű technikával nagyon vékony réteget választottak le ezekről, és a beteg szemére helyezték. Az átültetett szövet varrás nélkül megtapadt, és a szaruhártyához minden tekintetben hasonló tulajdonságokat vett fel.
Több mint egy év elteltével az új réteg átlátszósága semmit sem romlott, és egyik betegnél sem lépett fel szövődmény. Az új eljárás reményt nyújt a régebbi kezelési módszerekkel nem gyógyítható szaruhártya-betegségek terápiájában, mivel a saját szövetet a szervezet jobban tolerálja, kisebb a kilökődés veszélye. (national geographic)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását