2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Törvényes prostitúció Romániában -- 20 év fölött

2002. március 13. 12:08, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07

A Képviselőház Egészségügyi Bizottságának képviselői tegnap befejezték a meghallgatásokat a civil szervezetek, az ortodox egyház, és a sajtó képviselőivel a nemi úton terjedő betegségek felszámolása és az AIDS kapcsán. A bizottság elé hívott civil szervezetek és a média képviselői kitartottak azon feltevés mellett, hogy érvényesítsék a prostitúció törvényes szabályozását.

Kiemeltek néhány aspektust, melyeket véleményük szerint világossá kell tenni: hogyan lehetne bevezetni egyes, ide vonatkozó intézkedést a homoszexuálisokkal és a prostituáltakkal kapcsolatban, akik az utcákon folytatják tevékenységüket. Társadalmi műsorok szerkesztőségének igazgatója, Mihaela Helmis kifejtette, hogy a törvény tisztán kell tartalmazza ezen tevékenységek nyomon követését és adóztatását. Ráadásul, a helyi közösségeknek meg kell adniuk a lehetőséget az ilyen lokálok létesítésére. Florian Pitis, a Romania Tineret igazgatója hozzátette, hogy a törvény kizárólag a 20 év fölötti prostituáltaknak engedélyezheti majd a legősibb mesterség űzését. (rompres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS