Több mint 30 juhot öltek meg farkasok Szatmár megyében
2004. augusztus 24. 15:37, utolsó frissítés: 15:37Legkevesebb 30 juhot megöltek, 70-et pedig megsebesítettek azok a farkasok, amelyek múlt hétvégén a Szatmár megyei Erdőd falu határában rontottak rá a nyájra. A lakosok szerint a háziállatokat két felnőtt, és néhány kölyök farkas támadta meg, akik éjjel a legelő melletti erdőből merészkedtek elő. Az állategészségügyi hivatal véleménye szerint elképzelhető, hogy a farkasok veszettek voltak, ezért mind a megmaradt állatokat, mind a velük kapcsolatba kerülő embereket be kell oltani. A vadászok és sporthorgászok megyei szervezete ráadásul azt állítja, elképzelhető, hogy nem is farkasokról, hanem megvadult kutyákról van szó. Mivel a farkasok védett állatok, csak külön engedéllyel lőhetők ki. (gardianul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását