Ortodox parókia a Kölcsey-szülőház
2004. augusztus 13. 14:13, utolsó frissítés: 14:33
Jelenleg ortodox parókia működik Kölcsey Ferenc szülőházában, Sződemeteren, ahol most tartottak emlékünnepséget. A ház falára 1990-ben a román és a magyar művelődési minisztérium közösen helyezett márványtáblát. Ezt a Szatmárnémeti Kölcsey Kör 1992-ben újraíratta és felavatta a parókia falán, de egy hét múlva a tábla eltűnt, majd a templom mellett, kettébe törve találták meg.
Duray Miklós felvidéki író-politikus az ünnepségen Kölcsey "a nemzetet újrateremtő" törekvéseiről beszélt, Katona Tamás történész a tollforgató politikusról szólt. A résztvevők Kölcsey tíz évvel ezelőtt felállított emlékszobrát is koszorúzták. (duna tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását