Női parkokat létesítenének Iránban
2004. augusztus 13. 14:04, utolsó frissítés: 14:04Női részlegeket akar elkülöníteni több parkban is a teheráni városi tanács. A tervek szerint az átlalakítandó öt parkban lennének "vegyes" részek, és lennének kizárólag hölgyek számára fenntartott területek, ahol nem lenne kötelező az iszlám diktálta ruhaviselet. Az iszlám előírásai szerint - amelyeket az 1979-es iszlám forradalom után vezettek be Iránban - a nőknek el kell fedniük hajukat, és csakis bő, alakjukat még sejteni sem engedő leplekben mutatkozhatnak nyilvános helyen. (index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását