Szaunázási világbajnokság Finnországban
2004. augusztus 10. 11:27, utolsó frissítés: 11:27
A hétvégén mérték össze "kitartásukat" a finnországi Heinolában a világ legjobb szaunázói. A verseny általában nemek szerint zajlik, és azt mérik, hogy ki bír hosszabb ideig maradni a forró gőzben.
A hatodik alkalommal megrendezett nemzetközi versenyre tizenegy országból (pl. Svájcból, Fehér-Oroszországból, Ukrajnából) is érkeznek jelentkezők. Észtország, noha a kultúrájához ugyanúgy hozzátartozik a szaunázás, mint a finnek esetében, nem képviseltette magát, Japán viszont két versenyzőt és a közszolgálati televízió kilenc tudósítóját is kiküldte az eseményre. (mtv3.fi)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását