Szeme van a Szaturnusz holdjának
2004. július 27. 12:02, utolsó frissítés: 12:02
Röviddel azután, hogy bolygó körüli pályára állt, a Cassini lefotózta a kráterektől szabdalt Mimast. A Mimas a Szaturnusz legbelső nagy holdja, jórészt jégből áll. Átmérője 398 kilométer. A tetején látható, a bolygó méretéhez viszonyítva hatalmas, a hold felfedezőjéről Herschel névre keresztelt kráter 130 kilométer széles, 10 kilométer mély, és közepén hat kilométer magas „szem” emelkedik ki. A mélyedés feltehetően aszteroida becsapódásból származik. Ezentúl számos kisebb kráter is található a hold felszínén.
A NASA által e héten nyilvánosságra hozott felvételt július 3-án, a bolygótól 1,7 millió kilométerre készítette a szonda. A kép felbontása 10 kilométer/pixel. Négy éves kutatómunkája során a Cassini még közelebb is kerül majd a holdhoz. (national geographic)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását