2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Piszkosak a Szaturnusz gyűrűi

2004. július 08. 12:00, utolsó frissítés: 12:07

A Szaturnusz gyűrűi jóval „piszkosabbak”, mint azt eddig vélték, legalábbis a Cassini űrszonda felvételeinek tanulsága szerint a gyűrűrendszer belső köreit nagyrészt sziklák, kövek és vízzel kevert kőzethulladék, fagyott sár alkotja.


Hosszú évek óta tudjuk, hogy a gyűrűk vízjégből állnak, és most már azt is látjuk, hogy a víz mennyisége a gyűrűkben a külsőbb területek felé növekszik – világít rá a megfigyelések lényegére Larry Esposito, a Colorado Egyetem munkatársa.



A Cassini felvételeit ultraibolya és infravörös tartományban készítette a gyűrűrendszer június harmincadikai keresztezésekor. A felvételeken a belső, szennyezett rétegek vörösek, míg a külső, főként vízjégből állóak pedig zöld, illetve kék színben pompáznak.

A tudomány még mind a mai napig nem szolgál elfogadható magyarázattal arra, hogy pontosan miként is alakulhattak ki a gyűrűk. Az egyik elképzelés szerint valamely jeges égi testet csalhatott az óriásbolygó magához, és a felettébb erős gravitációs mezőben szét is porlasztotta azt. Az új adatok nem zárják ki, de nem is támasztják alá a fenti elméletet.

A belső gyűrűk sárnak tűnő alkotói valószínűleg különböző szilikátok, kőzettörmelék organikus anyagok és por keveréke, míg a jég főként vízből és fagyott ammóniából áll.

Esposito szerint a most vizsgált sárszerű, sötét anyag nagyban hasonlít a Phoebe, múlt hónapban megfigyelt sötét anyagához Így nem kizárt, hogy a különös Szaturnusz-hold is valaha a gyűrű tagja lehetett.

Azonban továbbra sincs magyarázat arra, hogy honnan és miért került a belső gyűrűkbe ez a nagy mennyiségű, a külső rétegektől eltérő összetételű és minőségű anyag. (national geographic)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS