A számítógépezés felgyorsítja a nemi érést
2004. július 01. 11:27, utolsó frissítés: 11:27
Tévénézés és számítógépezés során szervezetünkben csökken a melatonin hormon termelése. Az alvást, valamint a pubertáskor beálltának kezdetét is befolyásoló hormon szintje ezen tevékenységek megszűnésekor újból emelkedik, vélik az olasz kutatók. Eredményeikről a New Scientist online-kiadásában számolnak be.
Salti és munkatársai összesen 74, 6-12 év közötti gyermekeket vontak be a vizsgálatba. A fiatal résztvevők naponta átlagosan este 8 és 12 óra között kb. három órát szoktak tévénézéssel tölteni. A vizsgálatot megelőző egy hét alatt a kutatók arra biztatták őket, hogy ennél több ideig hódoljanak kedvenc időtöltésüknek. Ezt követően hét napon keresztül nem nézhettek tévét. A gyermekek családjait pedig arra kérték, hogy ezen időszakban csökkentsék más mesterséges fényforrások kibocsátását is. A megvonás eredményeként a hét végéig átlagosan egyharmaddal emelkedett a gyermekek melatoninszintje.
A hormontermelés mechanizmusa részleteiben jelenleg még nem ismert, a kutatók azonban feltételezik, hogy a túlzott mennyiségű mesterséges fény felelős a hormontermelés csökkentéséért, ami összefüggésben állhat a korábban bekövetkező serdülőkorral. (origo)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását