Olimpia: prostituált inváziótól tart Athén
2004. június 25. 11:34, utolsó frissítés: 11:34
A becsült adatok szerint legalább 14 ezren űzik a "legősibb mesterséget" Görögországban. Most legalább kétezer új prostituált érkezésétől tartanak – adta hírül a Független Hírügynökség.
Az Egyesült Államok élesen bírálja az olimpiai játékok házigazdáját, amiért nem tesz eleget az áldozatok megvédésére. Görögországban ugyanis mindössze három olyan menedékhely van, ahol menekülő nőknek segítséget tudnak nyújtani.
A felmérés egyik vezetője elmondta: rengeteg nővel találkozott, akit jól fizető, külföldi állással csábítottak az országba. Ha nem tesz eleget a munkaadójának, az legtöbbször fizikailag bántalmazza. Az elemző találkozott olyan nővel is, akinek ilyenkor a csuklóját vágták meg. A legtöbb áldozat Kelet- és Közép-Európából érkezik. (rtlklub)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását