Alvó férfi miatt állt le a közlekedés
2004. június 18. 12:09, utolsó frissítés: 12:09Egy alvó férfi miatt mintegy húszezer ember megkésve érkezett munkahelyére Norvégia fővárosában. Az oslói tömegközlekedési vállalathoz reggel fél nyolc óra tájban érkezett bejelentés arról, hogy a városi vasút egyik alagútjában a síneken alvó férfit láttak. Ennek következtében a reggeli csúcsforgalmi idő ellenére leállították a közlekedést azon a szakaszon és minden vonat visszatért kiinduló állomására. A közlekedés összesen mintegy másfél óra hosszat állt. Az illetőt végül is nyomszimatoló kutyák találták meg, amint valóban békésen aludt a síneken. (uno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását