2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nemcsak a szerelem, az anyaság is vak

2004. június 15. 11:10, utolsó frissítés: 11:10

A University College London (UCL) kutatása szerint a szerelem és az anyaság képes korlátozni, sőt akár teljesen elnyomni a kritikus gondolkodásért felelős agyi területek működését.


A UCL kutatói 20 fiatal anya agyműködését vizsgálták, miközben saját gyermekük, ismerős gyerekek és felnőtt barátok képét mutatták nekik. A kutatók azt találták, hogy gyermekük láttán a fiatal anyák agyi aktivitásmintázata nagyon hasonló a szerelmes párokéhoz, amit egy korábbi vizsgálat során tanulmányoztak.

A két kutatás közös eredménye, hogy mindkét élethelyzetben az agy jutalmazó központjának aktivitása nőtt. Ezen agyi területek stimulálása például étellel, alkohollal vagy pénzjutalommal eufórikus érzetet kelt.

A kutatás ennél meglepőbb eredménye, hogy mindkét érzelmi szituációban a társas kapcsolatok kritikus megítéléséért felelős agyi területek aktivitása jelentősen csökkent.

Az emberi ragaszkodás képes tehát a kritikus megítélésért felelős területek működését korlátozni, miközben a jutalmazó központ stimulálásával erősíti az egyének közötti viszonyt, motiválva és jókedvre derítve ezzel az egyént.

Az anyaság és a szerelem közötti agyműködés terén természetesen eltérések is megfigyelhetők: csak a szerelem váltotta ki a hipotalamusz aktivitásának növekedését, az arousal emelkedését. (national geographic)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS