Hulladíjat szed egy Iasi-i lakótársulás
2004. június 10. 12:41, utolsó frissítés: 12:41
Elhalálozási különadót szed egy Iasi-i tömbház lakótársulása. Az összeget a közös költség befizetésekor kell leróni. A Cantemir negyedben működő társulás 800 családot tömörít, a lakók többsége nyugdíjas. – A lakók 99%-a fizeti a csekély, 1750/fős összeget, s ha szükség van rá, a rokonok néhány millió lejes temetési segélyt kapnak – magyarázza az egyik lakó.
A társulás elnöke azt közölte, azért volt mindenképp szükség a különdíjra, mert a lakóknak nincs pénzük sem élelemre, sem gyógyszerre, s tavasszal és ősszel sorra halnak meg. Ugyanakkor a díjfizetés nem kötelező, továbbá mindig egy hónappal az aktuális haláleset után kell adakozni. (realitatea romaneasca)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását