Bush elnök Huszein pisztolyával dicsekszik
2004. június 01. 10:49, utolsó frissítés: 2004. június 02. 13:44
Az amerikai elnök büszkén mutogatja a Fehér Házba látogatóknak a fegyvert, amelyet az iraki diktátort elfogó katonák ajándékoztak neki. A trófeát a Fehér Házban őrzik, az Ovális irodára nyíló kisebb szobában, ahol egykor Bill Clinton és Monica Lewinsky összejöttek.
Szaddám Huszeint tavaly decemberben találták meg Tikrit közelében, föld alatti rejtekén, miután hét hónapig menekült a hatalmát megdöntő koalíciós erők elől.
A Time magazinban megjelent beszámoló szerint Bush a Fehér Házi körsétára érkező csoportnak azt mondta, hogy bizonyos sajtóértesülésekkel szemben a fegyver nem volt megtöltve, amikor Huszeint letartóztatták.
A Time által megszólaltatott látogatók szerint úgy tűnt, hogy az elnök nagyon büszke a pisztolyra és örül, hogy mutogathatja.
Az elnök büszke az amerikai fegyveres erők bátorságára és arra, amit véghez vittek, és megtisztelőnek érezte, hogy megkaphatta a pisztolyt a műveletben résztvevő csapatoktól – fogalmazott a Fehér Ház szóvivője. (index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását