Románia: ismét kitört a lottóláz
2004. május 19. 12:05, utolsó frissítés: 12:05Ismét összegyűlt a 6-os lottó nyereménye, három hete nem volt telitalálat, és immár kétmillió dollárt ér a hattalálatos szelvény. Bekövetkezett a szokásos lottóőrület is, a héten arra számítanak, hogy több mint négymillió jegyet sikerül eladni. Ehhez hasonlatos lottóőrület Romániában legutóbb február 22-ét megelőző időszakban volt. Ugyanis ezen napon húzták ki a több héten át halmozódó 49/6-os lottó nyereményét, amikoris három telitalálatos szelvény volt. A bukaresti, moldvai és erdélyi nyertesek ötmillió dollárnyi pénzösszegen osztozhattak. (uno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását