Fogamzásgátló hatású a házimunka?
2004. május 17. 11:46, utolsó frissítés: 11:46
A megfigyelések szerint azokban a házasságokban, ahol a házimunka legalább felét a férj végzi, 80 százalékos biztonsággal születik második gyerek. Ez az arány azonban 74 százalékra csökken azon házasságokban, ahol a nő végzi a munka zömét.
A Brown University kutatói 265 olyan házaspárt tanulmányoztak, ahol mindkét fél alkalmazásban volt. A párokat arra kérték, becsüljék fel mennyi időt töltenek ők, illetve házastársuk hetente a házimunkával. Az olyan családokban, ahol a nőre a házimunka 54, vagy annál is kevesebb százaléka hárult, öt éven belül nagy eséllyel vállaltak második gyermeket. A tradicionálisnak nevezett háztartások, ahol a nő a házimunka 84, vagy még ennél is több százalékát elvégezte szintén nagy eséllyel vállaltak második gyermeket.
A legkevésbé hajlottak újabb gyerekvállalásra azok a párok, akik nem beszélték meg egymás között a munka menetét, így a munkamegosztás is rapszodikusan működött. Tehát ahol a nők változóan a házimunka 54-84 százalékát végezték, mindössze 55 százalékban vállalták a második gyermeket, a tudósok szerint azért, mert nehezen találták meg az egyensúlyt az otthoni élet és a házimunka között.
Ezek a párok azonban lehet, hogy jól megbirkóznak a család és a munka közötti egyensúllyal, és inkább lemondtak a család gyarapításáról - mondta Berna Miller Torr, a kutatás vezetője. Azt is hangsúlyozták, hogy manapság teljesen természetes hogy a házaspár mindkét tagja dolgozik, hiszen ahhoz hogy fenntartsanak egy középosztálybeli életet, mindkettőjük keresetére szükség van.
Azoknál a pároknál, ahol az egyik tag bevállalja a teljes házimunkát, illetve lemond munkájáról és otthon marad, nagyobb prioritást élvezhet a család. Viszont a tanulmány készítői szerint azok a házaspárok, akik megosztják a házimunkát, eredményesebben működnek együtt, és szorosabb kapcsolat alakulhat ki közöttük. (velvet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását