Betiltanák a kilógó tangát
2004. május 13. 11:02, utolsó frissítés: 11:02
Louisiana állam törvényhozása betiltaná a buggyos-lógós, a fehérneműt is megmutatóan csípőre eresztett nadrágot. "Nem tartom gusztusosnak, hogy lépten-nyomon kishíján kilógó szeméremszőrzetet, vagy fenekeket kell nézegetnem" – nyilatkozta Glenn Green, Westwego város tanácsának tagja a Louisiana állam képviselőháza büntetőjogi bizottságának csütörtöki ülésén.
Green azzal érvelt, ha a kormány beleszólhat abba, hogy mit viseljenek a fiatalok az iskolában, akkor jogában áll bizonyos ruhadarabokat betiltani. A törvényjavaslat értelmében háromnapi közmunkára ítélhető az, aki olyan ruházatot visel, ami láttatni engedi az alsóneműt, szeméremszőrzetet, feneket, vagy a nemiszerveket. Emellett ráadásul 175 dolláros pénzbüntetés is vár a törvény ellen vétkezőkre.
Az amerikai Civil Szabadságjogok Egyesületének tagja, Heather Hall vitatja a törvényjavaslatot, szerinte ugyanis az az önkifejezéshez való jogot csorbítja. "A rendőrségnek ennél fontosabb feladatai is vannak" – tette hozzá Hall, aki szerint ennek a törvénynek a végrehajtásánál ráadásul nem is látja biztosítottnak a pártatlanságot. "Különben is nonszensz, hogy akár a rendőrség, akár bárki más a ruházatuk alapján bűnözőnek minősítsen embereket".
Az igazságügyi bizottság szóvivője, Danny Martiny azért sem ad sok esélyt a törvényjavaslatnak, mert az a rendőrségre terheli azt a feladatot, hogy előre vélelmezze az elkövetők szándékait. Martiny szerint a problémákat nagyrészt azzal meg lehetne oldani, ha a szülők jobban odafigyelnének a gyerekeikre, hiszen "nem lehet mindenre a kormánytól várni a megoldást".
A bizottsági tagok egy kivételével megszavazták a törvényjavaslatot, amit most fognak előterjeszteni a képviselőház elé jóváhagyásra. (velvet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását