Hulla-levessel kúrálta a feleségét
2004. április 29. 16:19, utolsó frissítés: 16:23
Mindenáron megpróbálta megmenteni feleségét egy kínai férfi Szecsuán tartományban: 16 év alatt a helyi temetőből mintegy 30 holttestet lopott el, és a tetemekből főzött levest a súlyosan beteg házastársnak. Mindezt azért, mert egy jós az tanácsolta neki, hogy menthetetlennek tűnő –feleségén csak ez recept segíthet.
Az 51 éves Csuangot csak most kapta el a rendőrség, pedig már 1988 óta használta alapanyagnak helyi sírkertben elföldelt embereket. Csuang a halottak húsából levest főzött, megőrölt csontjaikból port készített, melyet a feleség homlokára kent – mindent a jós utasításai szerint. A hullarablóvá lett vidéki lebukása akkor következett be, amikor a helyi piac közelében rábukkantak egy nemrég eltemetett holttestre, melynek mindkét karja hiányzott, mellkasát pedig felnyitották. (afp/mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását