Nyáron születnek a legszerencsésebb emberek?
2004. április 14. 11:03, utolsó frissítés: 11:03
A nyáron születettek saját kilátásaikat kedvezőbben ítélik meg, mint a téli hónapokban születettek – erre az eredményre jutott egy 40 ezer résztvevőn elvégzett brit vizsgálat. A legnagyobb arányban a májusban születettek tekintették magukat szerencsésnek az életben, míg az októberben születettek voltak a legnegatívabb véleménnyel kilátásaikról.
A kísérletben részvevőknek, miután megadták születésük napját, egy skálán be kellett jelölniük, hogy mennyire érzik magukat szerencsésnek illetve szerencsétlennek – írja a BBC Online. A brit Hertfordshire Egyetem kutatásában a válaszok között egyértelműen megfigyelhető egy nyári (márciustól-augusztus) – téli (szeptember-február) törés. A májusban születettek 50 százaléka tekintette magát szerencsésnek, míg az októberben születetteknek csak 43 százaléka.
A kutatásvezetője elképzelhetőnek tartja, hogy az eredmények összefüggésben állnak azzal, hogy azoknak akik májusban születtek, életük első hat hónapjában gyönyörű időjárásban volt részük, míg aki októberben szültetett, arra kemény tél várt.
A környezeti tényezők, a napfény mennyisége vagy a hőmérséklet mind befolyásolhatják a gyermek testi működését, és a hatások a felnőtt korig is elnyúlhatnak. A kutatásvezető szerint elképzelhető, hogy a szülők gyerekhez való hozzáállása is különbözik nyáron illetve télen.
Egy korábbi svéd kutatás már kimutatta, hogy azok, akik télen születtek kisebb arányban nyitottak a szokatlan élményekre. Nagy-Britanniában folyik olyan kutatás is, amelyik a születési idő és a választott életpálya közötti kapcsolatot vizsgálja.
Természetesen a téli hónapokban születettek helyzete sem reménytelen: optimista hozzáállással és az útjukba kerülő lehetőségek megragadásával sokat lendíthetnek helyzetükön, kilátásaikon. (national geographic)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását