2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Sötét anyag zuhan át a Földön

2004. március 31. 10:22, utolsó frissítés: 10:22

Az univerzumban egy kilogramm anyagra hússzoros mennyiségű úgynevezett sötét anyag jut, amelynek alapvető tulajdonságait a tudósoknak egyelőre nem sikerült megismerni, sőt megfigyelni sem – bár gravitációs hatása alapján egyértelműen léteznie kell.


A csillagászok úgy vélik, a sötét anyag az úgynevezett wimp-ekből, azaz gyengén kölcsönható nehéz részecskékből áll. A wimp-ek kitöltik az űrt a csillagok között és olyan gyenge kölcsönhatásban állnak a többi anyaggal, hogy tulajdonképpen áthaladhatnak rajtuk, így a Földön is.

A Rómától keletre fekvő hegység gyomrában található földalatti laboratóriumban végzett Dama (Dark matter) kísérlet egyike azoknak a vizsgálatoknak, amelyek során a wimp-ek és az egyéb atomok kölcsönhatását kívánják megismerni. Bár az eredményeket még nem erősítették meg, a Damában résztvevő tudósok legújabb jelentése szerint sikerült érzékelniük az ütközést, ráadásul nyaranta több esetet figyeltek meg, mint télen.

Heidi Newberg, az Rensselaer intézet asztrofizikusa és kutatócsoportja szerint a Dama és más kutatócsoportok megfigyeléseire magyarázat lehet az 1994-ben brit tudósok által felfedezett apró galaxis megsemmisülése. A Nyilasnak elnevezett törpegalaxis a Tejút másik oldalán található, és nagyobb szomszédja gravitációs erejének köszönhetően pusztulásra van ítélve.

Newberg magyarázata szerint a bekebelezés során a Nyilas közepéből a Tejút felé áramló hosszú részecskehalmaz zuhan a naprendszerünk felé, illetve a wimp-részecskék át is haladnak rajta. "Ahogy a Tejút megsemmisíti a Nyilast, a törmelék mellett a sötét anyagot is kiszippantja a törpegalaxisból" – nyilatkozta Newberg, aki nemrégiben olyan csillagokat fedezett fel a Nap közelében, amelyek ennek a törmelékárnak a részei lehetnek.

A magyarázat szerint bolygónk a rendkívül gyorsan mozgó wimp-áradat közepében áll, és másodpercenként több milliárd ilyen részecske halad át a Föld (és az emberi testek) minden egyes négyzetméterén több millió kilométerperórás sebességgel. Az a tény, hogy bizonyos földi ciklusokban (nyáron inkább, mint télen) jobban érzékelhető a jelenség, azzal állhat összefüggésben, hogy a Nap éppen milyen helyzetben áll a sötétanyag-árhoz képest. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS