Csapvizet árul ásványvízként a Coca-Cola
2004. március 22. 10:12, utolsó frissítés: 10:12
A Coca-Cola pénteken végleg kivonta a brit piacról a Dasani néven forgalmazott ásványvizét, amelyről már korábban kiderült, hogy közönséges tisztított csapvíz. A kivonás közvetlen oka, hogy a brit egészségügyi hatóságok időközben azt is megállapították, hogy a víz a helyi normáknál több bromátot tartalmaz.
Mivel a bromát potenciálisan rákkeltő, megelőző jelleggel az összes, mintegy félmillió palacknyi Dasanit kivonta a Coca-Cola a brit piacról – közölte a cég szóvivője. Az ásványvíz teljes kivonása 24 óra alatt lezajlik.
A brit élelmiszer-ellenőrzési hatóság, az FSA arról biztosította a fogyasztókat, hogy a vegyület közvetlen veszélyt nem jelent az egészségre. A bromát a Coca Cola szerint az előállítási folyamat során, a kalcium hozzáadásakor keletkezik.
A Coca Cola három hete volt kénytelen elismerni, hogy a kék félliteres műanyagflakonban forgalmazott víz nem a föld alól, hanem egyenesen a vízvezetékből tör elő a cég brit, sidcupi gyártóüzemében, de persze a csapvíz árának körülbelül tizenötszöröséért, fél literenként 95 pennyért árusították.
A Coca Cola szóvivője akkor úgy nyilatkozott, hogy nem a víz eredete, hanem annak a minősége a lényeg. A vizet gondosan szűrik, tisztítják, majd nátriumot és magnéziumot adnak hozzá.
A brit vízügyi ágazat képviselője viszont szükségtelennek tarja a csapvíz bármilyen kezelését, mivel az szerinte, úgy ahogy van, egészséges. A Dasani az amerikai fogyasztók körében különösen kedvelt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását