A Szedna volna a tizedik bolygó?
2004. március 16. 12:48, utolsó frissítés: 12:48
Valószínűleg egy új bolygót sikerült azonosítani a Naprendszerben. Amerikai kutatók már a hónap elején felfedeztek valami gyanúsat a naprendszer szélén elhelyezkedő, úgynevezett Kuiper-Belt mezőben (a nevezett részen jégdarabok és aszteroidák tömege található), de a Spitzer űrszonda teleszkópjával és a Tangara obszervatórium segítségével csak most sikerült megmérni, hogy mennyi hőt bocsát ki magából az égitest, és ez alapján megbecsülni a nagyságát.
A hivatalosan 2003 VB–16-nak elnevezett, de Szednára keresztelt (a név az inuitok tengeristenét jelenti) bolygó jelenleg a Föld–Nap távolság (149 millió kilométer) kilencvenszeresére van a Földtől, de a pályája olyan alakú, hogy ennél akár tízszerte messzebb is eltávolodhat.
A Szedna átmérője 1125 és 2250 kilométer között lehet, ez nagyjából a Plútóénak felel meg. Tart még a vita arról, hogy valódi bolygót fedeztek-e fel. Egyes tudósok szerint az eddigi legnagyobb kisbolygót sikerült megtalálni, mások azonban azt mondják, hogy valódi bolygóról van szó. Elképzelhető, hogy a Szedna a naprendszer legkisebb, szabályos pályán keringő égitestje. (Más hasonló méretű objektumokét befolyásolhatja a többi bolygó.) (mh)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását