Pénz helyett krumplisalátát raboltak
2004. március 10. 10:31, utolsó frissítés: 10:31Két férfi próbált meg kirabolni egy postahivatalt Németországban. Fegyverrel megfenyegették az alkalmazottakat, és pénzt követeltek. A dolgozókat megkötözték, majd táskájukba tömték a pénzt. Közben azonban az egyik alkalmazott kiszabadította magát a kötésből, és bekapcsolta a riasztót. A rablók erre pánikba estek, és elfutottak. Menekülés közben azonban nem a saját, pénzzel teli táskát ragadták meg, hanem az egyik dolgozó táskáját, amiben ugyanakkor mindössze két adag krumplisaláta volt. (origo)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását