Külön metró kocsik az éjszaka utazó nőknek
2004. március 10. 10:29, utolsó frissítés: 10:29Női metró kocsikat állítana forgalomba a stockholmi közlekedési vállalat. A cég a szívén viseli azoknak a lányoknak és asszonyoknak a sorsát, akik késő este egyedül kénytelenek utazni a földalattin. Ezért először is egy tanulmányt készítenek arról, hogy milyen szolgáltatást vennének szívesen a hölgy utasok. Ez még egyelőre csak ötlet. Még tisztázni kell a költségeket és azt, hogy milyen kihasználtsága lenne a járatoknak - közölte a társaság szóvivője. A női egyenjogúságért küzdő svéd szervezetek azonban már most üdvözölték a tervet. (uno.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását