Rossz sírnál imádkoztak 15 évig
2004. február 19. 11:56, utolsó frissítés: 15:34Nem elhunyt rokonuk sírjánál imádkozott 15 éven keresztül egy olasz család. A Varese melletti kisvárosban akkor derült ki a tévedés, amikor a holttestet exhumálták. A család ekkor jött rá, hogy két egymás melletti síron összecserélték a sírköveket, így 15 éven keresztül jártak ki ugyan az elhunythoz – de a mellette lévő sírt gondozták, és annál imádkoztak. A család most jogi lépéseket fontolgat a temetésért felelős helyi önkormányzat ellen, amely egy ingyenes sírhely felajánlásával igyekszik elsimítani az ügyet. Kérdés, hogy a család ezek után élne-e ezzel az igencsak bizonytalan lehetőséggel. (uno.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását