Rekordszámú jelölt a Nobel-békedíjra
2004. február 16. 10:33, utolsó frissítés: 10:33
A Nobel-békedíjra jelöltek száma idén rekordot döntött: 173 személyt, illetve szervezetet javasoltak a kitüntetésre – közölte pénteken a Nobel Intézet. A jelöltek listáját hagyományosan titokban tartják, de megbízható források szerint szerepel rajta Jacques Chirac francia elnök, Tony Blair angol miniszterelnök, George W. Bush amerikai elnök, Václav Havel volt cseh elnök, II. János Pál pápa, akik valamennyien jelöltek voltak tavaly is. Állítólag jelölték az Európai Uniót, Hans Blixet, az ENSZ iraki fegyverellenőreinek volt vezetőjét, valamint Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját.
Tavaly 165 jelölt volt a Nobel-békedíjra, amelyet Sirin Ebadi iráni ügyvédnő kapott. Ő az első muzulmán nő, aki a díj több mint évszázados fennállása alatt ebben a kitüntetésben részesült. A kitüntetett nevét október közepén hozzák nyilvánosságra, a díjat hagyományosan december 10-én, az alapító svéd gyáros, Alfred Nobel születésnapján adják át. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását