Bevándorlónak nézték a lengyel államfőt
2004. január 29. 12:54, utolsó frissítés: 12:54
Aleksander Kwasniewskit a kanadai hatóságok szerdán egy ideig illegális bevándorlónak nézték, amikor repülőgépe Washingtonból hazafelé tartva a rossz időjárás miatt előre nem tervezett megállóra kényszerült. Erről maga a lengyel államfő számolt be szerdai varsói sajtóértekezletén.
Kwasniewski elmondta, hogy egy hóvihar a kanadai Newfoundland szövetségi állambeli Ganderből St. John'sba térítette gépét. Kwasniewski washingtoni munkalátogatásáról volt hazatérőben, ahol egyebek között vízumkönnyítést próbált kieszközölni Bush elnöktől honfitársai számára. "Saját bőrünkön éreztük, milyen az, amikor egy nem várt vendég érkezik, akit eleinte esetleges illegális bevándorlóként kezelnek. Éppen így bántak velünk" - mondta tréfálkozva a lengyel államfő.
A gép utasait vagy három órán át ugyanazon a helyen tartották, amelyet nem hagyhattak el. A kanadai hatóságok csak azután engedték szabadon a csoportot, miután néhány lengyel tengerész az elnököt megpillantva autogramot kért tőle, demonstrálva, hogy híres emberről van szó. "Velünk utazott Christopher Hill varsói amerikai nagykövet, aki azt mondta: Remélem, kevésbé fognak háborogni az amerikai vízumszabályok miatt, miután látták, hogyan csinálják ezt Kanadában" - idézte a nagykövet szavait varsói sajtóértekezletén Kwasniewski. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását