A kövér sofőr veszélyesebb a részegnél
2004. január 29. 12:50, utolsó frissítés: 12:50
A kövér sofőrök veszélyesebbek, mint azok, akik isznak, állapította meg az angliai Wolverhampton's New Cross kórház Dr. Lee Dowson által vezetett kutatócsoportja.
A nagy súlyfelesleggel rendelkező emberek többsége az apnoea nevű rendellenességben szenved. Éjszaka többször is a másodpercek töredékére felébrednek, mert nem kapnak rendesen levegőt. Emiatt alvásuk felszínes, soha sincsenek kipihenve.
A vizsgálatok kimutatták, hogy ezek az emberek rosszabbul vezetnek a szimulációs teszteken, mint azok, akiknek a közepest meghaladó a véralkohol szintjük. Különösen nagy baj az, hogy a mozgás hiány és a helytelen táplálkozás miatt a kamionsofőrök is hajlamosak az elhízásra. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását