Építőmunkások asszisztálnak a galaci szülészeten
2004. január 28. 11:25, utolsó frissítés: 12:06A Betegségmegelőző Igazgatóság kénytelen volt bezárni a galaci Sürgősségi Kórházat, mivel a szülészeten a kismamák a felújítási munkálatokat végző munkások mellett, az építkezési törmelékek között hozták világra gyermekeiket. Az állami egészségügyi felügyelőség igazgatója elmesélte, amikor beléptek a szülészetre, az egyik a kismama éppen szült, egy másik vajúdott, miközben a munkások reggel óta ugyanabban a helységben dolgoztak: ajtókereteket vertek ki és ablakokat raktak be. A felügyelők 30 millió lejre büntették a kórházat, amit az orvosok zsebükből kell majd kifizessenek. (ez)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását