Templommá alakítják a bordélyt
2003. december 22. 11:17, utolsó frissítés: 11:17Templomot csinál egy örömtanyából az Egyesült Államokban egy nehezen besorolható egyház. A Christian Church of Buckhead elnevezésű keresztény vallási tömörülés hívei a hét végén már meg is kezdték Atlantában az egykori Gold Club sztriptízklub kitakarítását. Az örömtanyát még 2001-ben záratta be a hatóság, miután tulajdonosáról kiderült, hogy bűnöző, és örömlányokból, gengszterekből álló egész bűnszövetkezetet is vezet, nem csupán klubot. Az egykor buja vágyaknak otthont adó épület az alapos takarítás után már jövő januárban templomként működik, bár nem sokáig. A furcsa nevű egyház csupán bérli az ingatlant annak új tulajdonosaitól, akik tavasszal le akarják bontatni, hogy helyén egy toronyház épülhessen. (korridor)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását