Pornósztár akar európai képviselő lenni
2003. december 10. 12:07, utolsó frissítés: 15:54
Dolly Buster, a világhírű cseh pornósztár az Európai Parlament képviselője szeretne lenni, s már el is fogadta a Független Erotikus Kezdeményezés (NEI) felkérését, hogy vezesse a párt választási listáját. "Igen, a jelölést elfogadtam" - erősítette meg személyesen a hírt a jelenleg többnyire Németországban élő "művésznő" kedden este a Nova cseh kereskedelmi televíziónak.
Csehországban az utóbbi napokban egyre többen nyilatkoznak úgy, hogy szeretnék az ország érdekeit védeni Strasbourgban, s ezért indulni kívánnak a jövő júniusi európai parlamenti választáson. Viktor Kozeny, a jelenleg a Bahama szigeteken élő cseh vállalkozó, akit több száz millió dollár értékű csalásért keres a cseh rendőrség, szintén a napokban jelentette be, hogy pártot alapít, s indul a választáson.
Míg azonban Kozeny, aki az érvényben lévő elfogató parancs miatt valószínűleg semmiképpen sem tud személyesen részt venni a csehországi választási kampányban, Dolly Buster a televízióban azt is közölte, hogy ő a kampányát "az emberekkel való közvetlen kapcsolatokra" kívánja alapozni. Azt egyelőre azonban nem árulta el, hogy hasonlóan a magyar Staller Ilonához, aki Cicciolina néven szerzett világhírnevet a pornóiparban, szintén felfedi-e rejtettebb bájait a választók megnyerése érdekében.
"Komoly országos turnét tervezünk a választás előtt" - nyilatkozta a televíziónak Dolly Buster kampányfőnöke Jan Ber. Kifejtette, hogy a személyes találkozókon kívül a párt nagyméretű plakátokat is nyomtat Dolly Buster képével. "Biztosra veszem, hogy a képviselői padsorban is jobban fog kinézni, mint számos más politikus" - hangsúlyozta Richard Knot, a NEI elnöke. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását