Magyar vásárolta meg a Concorde orrát
2003. december 02. 14:31, utolsó frissítés: 14:43
A magyar származású, New Yorkban élő Gáspár Ferenc vásárolta meg 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülőgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfőn Londonban. A 120 árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentősebb, és becsült értékének tízszeresén ütötték le.
A Bonhams cég által rendezett árverés 1,3 millió dolláros bevételéből mintegy félmillió dollárnak megfelelő összeget jótékony célra, sérült gyermekek támogatására fordít a British Airways légitársaság. Az Európa és Amerika közötti távolságot alig több, mint három óra alatt megtevő és utasainak luxus ellátást biztosító gépek egyik szürke pokrócának kikiáltási ára 100 dollárnak megfelelő összeg volt, de ennek dupláján kelt el.
A Concorde-ok csak a British Airways és az Air France brit, illetve francia légitársaságnál közlekedtek, és közös elhatározással vonták ki a forgalomból. Az utolsó transzantlanti járat októberben indult New Yorkból, és Londonban szállt le. Az árveréshez nem kellett feldarabolni a legutóbb forgalomban lévő 7 brit Concorde egyikét sem, mivel a kalapács alá kerülő tárgyak egy 30 éve leállított gépből származtak. Hasonló árverést tartottak nemrég Párizsban is, ugyancsak szép bevétellel.
A Concorde-emlékeknek alighanem a jövőben is jó piacuk lesz: az internetes árveréseken folyamatosan bukkannak fel jelenleg is a Concorde utasainak emlékként osztogatott színezüst tollak, kulcskarikák. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását