Kentuckyban tilos fürdőruhás kancát sétáltatni
2003. november 28. 12:25, utolsó frissítés: 12:25
Az amerikai Kentucky államban törvényt sért az, aki évente legalább egyszer nem fürdik meg. A kellemetlen felfedezést Ruben Gardner, Elizabethtown település seriff tette: ő évek óta kutatja az amerikai szövetségi állam különös törvényeit, amelyek közül némelyik még azokon is túltesz, amelyeket korábban az Egyesült Államok száz legbizarrabb jogszabályát összesítő gyűjteményben tettek közzé. Egy másik szabály szerint például tilos befesteni csibét, kiskacsát vagy nyulat.
Ezek a csak Kentucky államban érvényben lévő törvények általában a távoli múltban születtek, de mindmáig elfelejtették őket visszavonni. Külön törvény szabályozza például, hogy kinek kell eltávolítania a döglött lovat az utcáról, ha épp egy ház előtt múlt ki. A ló tulajdonosának 12 órája van arra, hogy eltüntesse. Ha ő nem teszi, a ház tulajdonosának kell gondoskodnia a dög elszállításáról. Kentuckyban továbbra is tilos befesteni csibét, kiskacsát vagy nyulat és eladásra kínálni, kivéve ha egyszerre legalább féltucatnyit mázolunk be.
Egy másik szabályozás alaposan feladja a leckét a sheriffnek, ugyanis a régi paragrafus szerint még mindig az ő dolga az ebadó behajtása, ám ha a tulajdonos nem fizet, le kell lőnie a kutyát. Ha ma betartaná a sheriff ezt a törvényt, meggyűlne a baja a törvénnyel: bíróság elé kerülne állatokkal szemben tanúsított kegyetlenség miatt. Kentuckyban még mindig egyéves börtönbüntetéssel sújtható az, aki tojással, paradicsommal dobál meg egy szónokot - ám ezt a törvényt sem veszik már komolyan.
Ruben Gardner furcsa paragrafusgyűjteményében a legkülönösebb talán az az előírás, amely a nők számára tiltja a fürdőruha viseletét az utcán, kivéve ha az illető hölgyet "legalább két rendőr kíséri vagy, ha bottal van felfegyverkezve". Igaz, ez a szigorú parancs nem érvényesíthető minden fürdőruhát viselő nőre az utcán, mert az állam törvényhozói súlyhatárok közé szorították. A rendelkezés nem vonatkozik a 44 kilónál soványabb és a 93 kilónál kövérebb nőkre, továbbá a kancákra. Hogy ugyan ki járta ki, és főleg miért, hogy fürdőruhában járathassa a lovát, arra ma már valószínűleg nem derül fény. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását