2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A tudomány készen áll az arcátültetésre

2003. november 14. 11:47, utolsó frissítés: 11:47

Brit orvosok egy csoportja bejelentette, hogy készen állnak a műtétre, amelynek során egy mindössze 4 órája halott ember arcizmait és bőrét egészben ültetik át egy másik emberre. Az eljárással olyan betegeken segítenének, akiknek az arcát a rák, baleset vagy égési sérülés torzítja el - ők új ajkakat, füleket, bőrt és csontokat kaphatnának a halottaktól. Csakhogy a beavatkozás rengeteg morális kérdést vet fel, és egy etikai bizottság engedélye is szükséges hozzá.


Az arctranszplantációra eddig tizen jelentkeztek - az első valószínűleg egy 16 éves lány lesz, akinek az arca még csecsemőkorában égett össze egy autóbalesetben. A brit orvoscsoportot vezető Peter Butler maga is azt mondta: nem az a kérdés, hogy megtudják-e csinálni, hanem hogy szabad-e. Az arcátültetés után ugyanis a betegnek el kell tudnia fogadni egy másik ember arcát. És bár az orvosok elsősorban a rák, égési sebek vagy baleset okozta torzulásokat gyógyítanák a transzplantációval, elvileg akár bűnözők, vagy tanúvédelmi programok résztvevői is kaphatnának új arcot. (korridor)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS