Önmagáért követelt váltságdíjat egy konstancai
2003. november 11. 11:36, utolsó frissítés: 12:40Az egyik volt szakszervezeti vezető fia 15 ezer dollártól szerette volna megszabadítani a szüleit. Szombaton Iulian és Mioara Cioban Eforie Nord-ról azzal kereste meg a rendőrséget, hogy ismeretlen tettesek elrabolták 18 éves fiúkat, Catalint. Az emberrablók 15 ezer dollár váltságdíjat követeltek, amellyel úgymond Catalin tartozott nekik. Az összeget eredetileg a Tomis-kikötőben kellett volna hagyni, de amikor kiszálltak a rendőrök, megváltoztatták a pénzátadás helyszínét. A következő célpont egy konstancai műemlék volt. Az utasítások szerint a pénzzel teli zacskót a műemlék lépcsőjén hagyták, ahonnan később egy eltakart arcú alak el is vette. A rendőrök viszont üldözőbe vették az ismeretlent, és ekkor derült ki, hogy az emberrabló maga Catalin. Az ifjú önelrabló 20 millió lejes büntetésre számíthat. (adevarul)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását