Rekorddöntögető háromszéki vadászok
2003. november 06. 11:55, utolsó frissítés: 11:55Két megyei rekordot is megdöntöttek idén ősszel a háromszéki vadászok. Egy vadásznak Lemhényben sikerült kilőnie egy 245 pontos szarvast, ezáltal 8 ponttal megdöntötte a 34 éve álló megyei rekordot. Értesülésünk szerint az illető, hogy hazavihesse a trófeát, kénytelen volt közel 30 millió lejt kifizetni a helyi halász-vadász klubnak. Az elmúlt hónapban egy vargyasi vadász terített le egy 184 pontos őzet, ezzel megdöntötte az 1958-ban felállított 140 pontos rekordot. László Béla, a háromszéki Halász Vadász egyesület elnöke elmondta, hogy idén 15 %-al kevesebb külföldi vadász érkezett, mint az elmúlt években. Ezt a jelenséget a szakemberek a nagy távolsággal és a magas díjszabással magyarázzák, mivel véleményük szerint Lengyelországban és Horvátországban olcsóbb a vadászat. (mixfm)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását