Rendőri sms-ek hatására adta fel magát
2003. október 27. 12:10, utolsó frissítés: 14:40Sms-áradattal beszélt rá egy rendőr egy tolvajt a megadásra Kínában. Az egyik pekingi piaci árus körülbelül 150 millió lej értékű cigarettát lopott a piacon a szomszéd standról, majd eltűnt. A piac-rendőr folyamatosan sms-ekkel próbált a lelkére beszélni, hogy jelentkezzen, ne próbáljon meg egész további életében menekülni emiatt. A rövid üzenetekben azt is megírta a kitartó rendőr, hogy ha önként visszajön, az enyhítő körülmény. Összesen 34 sms-t küldött el a rendőr. Az utolsóra választ is kapott, majd kisvártatva megjelent a bűnös, aki a lopott cigarettákat is visszahozta. Hasonló sikerei a rend mobilos őrének már máskor is voltak, felettesei most azon gondolkoznak, hogy ne propagálják-e szélesebb körben is a menekülő gyanúsítottak esetében a kapcsolattartásnak ezt a módszerét. (uno.hu)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását