Színestévéért és pálinkáért szavaznak a Szatmár megyei Piskolton
2003. október 17. 15:13, utolsó frissítés: 15:13
Összesen három színestévét, tizenöt ötliteres flakon bihari pálinkát és egyéb tárgynyereményeket sorsolnak ki vasárnap, a népszavazás — pontosabban az urnák — lezárását követően a Szatmár megyei Piskolt község szavazókörzeteiben. A sorsoláson csak azok vehetnék rész akik leadták szavazataikat — ezzel próbál magas részvételi arányt felmutatni a helyi vezetõség. A tanácsosok teljes egyhavi juttatásukat, a polgármester és az alpolgármester fizetésének felét ajánlotta fel a célra, az összegyűlt 20 millió lejből már megvásárolták az ajándéktárgyakat.
A piskoltiak azonban nem csak ezzel járulnak hozzá a népszavazás sikerességéhez: a falugyûlések mellett a polgármester a roma negyedben is bemutatta az új alkotmány fontosabb pontjait. Ennek során külön kiemelte a kötelezõ sorkatonai szolgálat megszűnését, valamint azt, hogy az új alkotmány értelmében elfogatóparancsot csak a bíróságnak lesz joga kiadni. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását